2017. június 21., szerda

Bibliaolvasás, jegyzeteléssel II…2.



Ebben a tanításunkban nincs mód arra és nyilván nem is célunk, hogy közreadjuk a teljes „Így élj az Újszövetségben” című anyagunkat. Mintaként azonban, a „Bibliaolvasás jegyzeteléssel” kétrészes tanításunk lezárásaként bemutatjuk az Igegyűjteményünkhöz általunk fogalmazott „Előszó”-t, illetve bemutatunk belőle egy (szeretetről szóló Igékből összegyűjtött) Igecsokrot abban a reményben, hátha valaki kedvet kap hasonló (vagy teljesen más, csak jellegében azonos) készítésére. Saját céljaira, esetleg egyszerű „jócselekedet”-ként – mások számára.

ELŐSZÓ

A Mindenható Isten a zsidó nép számára olyan törvényeket adott – a szövetségkötést követően –, amelyek betartása, illetve be nem tartása: életet és halált jelentett. Mi keresztények, nem vagyunk e törvény közvetlen hatálya alatt, hiszen mi nem a törvény, hanem a kegyelem korszakában élünk, egy új szövetségben. Elfogadtuk (elfogadhattuk) a megváltás csodáját, és olyannyira felnézünk megmentőnkre, Megváltónkra, az Úr Jézus Krisztusra, hogy mindenféle élet és halál törvénye nélkül, hálából, az Ő megdicsőítése céljából szeretnénk megfelelően élni. Szeretnénk hasonlatossá lenni Őhozzá szeretetben, hűségben, jóságban. Számunkra nincs szükség tehát rendelkezésekre, törvényekre, hiszen bennünket az önkéntes igazodás motivál, az Úr Jézus Krisztussal való egység boldogít, egyszóval, ha újjászülettünk, mi mindenben szeretnénk Őreá hasonlítani, az Ő képmása lenni.

De hát mit tegyünk, hogy napról-napra mind jobban megváltozhassunk az Isten Fia képmására, hogy napról-napra kedvesebbek lehessünk számára? Egyáltalán, hogyan éljünk megtért, újjászületett keresztényekként? Honnan tudhatjuk, hogy melyik az az életvitel, ami méltó Őhozzá és mihozzánk? Hogyan döntsünk egyes élethelyzetekben?

Életünk egyetlen zsinórmértéke csak Isten Igéje lehet. Csak az Újszövetség tanításait megtartva juthatunk arra a szintre, hogy Isten szent papságaként, tisztán és feddhetetlenül állhassunk majd meg Alkotónk előtt. Az Újszövetségben lejegyzett evangéliumokban, levelekben vannak azok a segítő fogódzók, intelmek, tanítások, amelyek iránytűként szolgálhatnak az emberi bölcselkedések és az Isten akarata közötti helyes eligazodáshoz. Ezek az írások tudatják velünk – szeretetből – mit is tegyünk, hogy valóban megdicsőülhessen az Úr Jézus Krisztus mibennünk, mit tegyünk, hogy napról-napra mind jobban elváltozhassunk az Ő képmására, Aki maga az Atya gyönyörűsége. (Mt 3, 17)

Ezeket a segítségeket természetesen jogunk van nem elfogadni, nem betartani, a tanácsokat nem megfogadni, felülbírálni, kijátszani, figyelmen kívül hagyni, de akkor vajon elmondhatjuk-e, hogy szeretjük az Úr Jézus Krisztust? Elmondhatjuk-e, hogy valóban követjük Őt? Igazodunk a szavához? Igazat adunk-e mindenben Őneki? Valójában nevezhetjük-e Őt a mi Urunknak? Újjászülettünk-e? Van-e egyáltalán élet mibennünk?


Szolgáljon ez a célirányosan csoportosított Igegyűjtemény mindannyiunk életviteléhez segítségül, akik valóban kedvesek akarunk lenni Megváltónk szemében, akik valóban keresztény /Krisztus-i/ életet kívánunk élni! Akik valóban fel akarunk növekedni Őhozzá, „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától.” (Ef 4, 14 Új ford.)

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!