2017. június 19., hétfő

Bibliaolvasás, jegyzeteléssel II…1.


Néhány évvel ezelőtt szerettünk volna „kezdő” hívő testvéreinknek egy kis füzetet (könyvet) összeállítani „Így élj az Újszövetségben!” címmel. Szándékaink szerint ez a kis összeállítás gyakorlatilag egy – magyarázatokat nélkülöző – olyan egyszerű Igegyűjtemény lett volna, amely tartalmazza mindazokat az újszövetségi Igéket, amelyek a Bibliában szorosan illeszkednek témánkhoz. Úgy gondoltuk, hogy (újra) végigolvasva a teljes Újszövetséget kijegyzeteljük, és csokorba gyűjtjük belőle azokat a parancsolatokat, kijelentéseket, tanításokat, figyelmeztetéseket, intelmeket, amelyek közvetlenül a keresztény ember szelleméhez szólnak. Építik, gazdagítják, ébresztgetik, erősítik, igazgatják, és terelgetik Istentől újjászült szellemét, hogy az mind erőteljesebb útmutatást tudjon adni a hívő ember (elméje) részére, hogyan is kell élnie újszövetségi hívőként az Úr Jézus Krisztus tetszésére, az Úr Jézus Krisztus tanújaként. Az elképzelést és fontolgatást hamarosan tett követte, ami azt jelentette, hogy a Máté evangéliumától kiindulva megkezdtük az Igék kigyűjtését.

Egy idő után foglalkoznunk kellett az Igék „csokorba” gyűjtésével, mivel beláttuk, hogy az Igegyűjteményen belül az Igéket – azok nagy száma miatt is – valamiféle módon csoportosítanunk kell, különben munkánk áttekinthetetlen és kevésbé hasznosítható lesz. Úgy döntöttünk, hogy az addigra már kigyűjtött, és a későbbiek során még kigyűjtésre kerülő Igéket (mintegy tartalomjegyzékként is) az alábbi címek köré csoportosítjuk:

VESSÉTEK LE A RÉGI EMBERT!

LEGYETEK SZELIDEK ÉS ALÁZATOS SZÍVŰEK!

SENKI NE A MAGA JAVÁT KERESSE!

SZERESSÉTEK EGYMÁST!

SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET!

BOCSÁSSATOK MEG EGYMÁSNAK!

EGYETLEN ROSSZ SZÓ KI NE JÖJJÖN A SZÁTOKON!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK!

HIRDESSÉTEK AZ EVANGÉLIUMOT!

ADJATOK ÉS ADATIK NEKTEK!

NE AGGÓDJATOK!

NE ÍTÉLJETEK!

NE SZERESSÉTEK A VILÁGOT!

TEGYETEK BIZONYSÁGOT!

RAGYOGJON A TI VILÁGOSSÁGOTOK!

TI SZOLGÁK, ENGEDELMESKEDJETEK!

LELKETEKBEN MEGFÁRADVA EL NE CSÜGGEDJETEK!

A HÁZASÉLET LEGYEN TISZTA!

AMIT ISTEN EGYBEKÖTÖTT AZT EMBER EL NE VÁLASSZA!

TARTÓZKODJATOK A PARÁZNASÁGTÓL!

SENKI MEG NE TÉVESSZEN TITEKET!

AMIKOR ÖSSZEJÖTTÖK... 

VEGYÉTEK, EGYÉTEK...! 

VÉGEZD AZ EVANGÉLISTA MUNKÁJÁT!

KÖVESS ENGEM!

Nyilvánvaló, hogy amennyiben ezt a kigyűjtést más végezte volna, akkor másképpen csoportosította volna az Igéket. Mi akkor ezt így tartottuk a legmegfelelőbbnek.

Előfordult gyakran, hogy amikor egy-egy Igét kigyűjtöttünk, úgy találtuk, hogy azt nem sajátíthatjuk ki csupán az egyik „témakör” részére, annak helye van máshol is. Ilyen esetben ennek megfelelően jártunk el, azaz egyes Igék gyakran két, néha három témában is helyt kaptak. Arra is figyelemmel voltunk, hogy azok az Igék, amelyek közvetlenül Jézus Krisztus szájából hangzottak el, akkori gyűjteményünkben piros színnel legyenek megkülönböztetve. (Ezt a megkülönböztetést most itt mellőztük.)

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!