2017. június 18., vasárnap

Bibliaolvasás, jegyzeteléssel I…2.



Olvasás közben tehát kigyűjtöttünk valamennyi olyan tantételt a levélből, ami a kérdéseinkkel állt kapcsolatban. A kigyűjtés közben – szintén mintaképpen, és valóban csak minimális mértékben – végeztünk (utólag) egy kis rendszerezést, csoportosítást is, hogy majd a későbbiek során mi magunk is jobban áttekinthessük a jegyzetünket. Így az egymáshoz tartalmi szempontból viszonylag közelálló kijelentések egy csoportba kerültek függetlenül attól, hogy a levél mely részén találtunk reá. Ezért fordulhat elő, hogy aki összeveti mondatról-mondatra a jegyzetünket a Bibliában található szöveggel, akkor az egyes Igéket esetleg nem az adott helyén találja. Végül is – úgy tartjuk – ez egyáltalán nem baj. Előre szólunk, hogy jegyzetelésünk olvasása esetén senki ne várjon valamiféle különleges, vagy meghökkentő dologra, hiszen csak egyszerűen kiírtuk a levélben található tantételeket, a legtöbb esetben saját szavainkkal és saját szerkesztésű mondatainkkal. Viszont amíg írtunk „odafigyeltünk”, mindent megértettünk, és hisszük, hogy jobban beépültek az olvasottak a lelkünkbe-szellemünkbe, mintha jegyzetelés nélkül olvastuk volna végig Jakab levelét. (Néhány esetben a jobb érthetőség érdekében zárójelbe tett dőlt betűkkel kiegészítettük az olvasottakat.)

JAKAB LEVELE

A levél hitbeli tantételei, kijelentései:

Tartsuk teljes örömnek ha kísértések érnek bennünket, mert ez mindenkor a hitünk próbája (akár megállunk benne, akár elbukunk), előbb-utóbb a sok próba állhatatosságot eredményez, és egyre tökéletesebbek lesznek a cselekedeteink. Az a boldog ember, aki kitart a kísértések idején, mert miután kiállta a próbát, az Úr ígérete szerint elnyeri az élet koronáját. Amikor valaki kísértésbe jut, soha ne mondja, hogy az Isten kísérti őt. Istent ugyanis a Sátán soha nem tudja rászedni arra, hogy akárcsak próbaképpen is, bűnös dolgokra akarjon rábírni bennünket, de Isten Önmagától sem tesz ilyet soha, és olyat sem, hogy felbiztatná ellenünk a gonoszt, hogy lássa kiálljuk-e a próbát. Mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe! A kívánság megfoganva azután bűnt szül, a kiteljesedett bűn pedig a halálba visz.

Ha valaki úgy véli, hogy nem elég bölcs, kérjen bölcsességet Istentől, Aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek úgy, hogy az meg is kapja. A felülről való bölcsesség tiszta, békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék a Világosság Atyjától jön, Akiben nincs változás, sem fénynek, sem árnyéknak változása.

Aki kételkedik (tehát nem bízik az Úrban) az ne gondolja, hogy bármit is kaphat az Úrtól.

A szegénysorsú hittestvér dicsekedjék a méltóságával, a gazdag pedig a megalázott voltával!

A hívő legyen gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, haragra! Ember haragja nem szolgálja Isten igazságát!

Mindenkor szelíden kell fogadnunk a belénk oltott Igét, hiszen ez tarthat meg bennünket az (örök) életre. Az Igének viszont ne csupán hallgatói, hanem megtartói is legyünk, hogy be ne csapjuk magunkat! Aki a szabadság tökéletes törvényébe betekintést nyer, és meg is marad mellette, méghozzá annak tevékeny megvalósítójaként, azt boldoggá teszi a cselekedete.

Isten és az Atya előtt a tiszta és igazi kegyesség az, ha valaki meglátogatja az árvákat és a nyomorúságban lévőket, és tisztán meg tudja őrizni magát a világtól. Úgy beszéljünk és cselekedjünk, hogy mindenkor tisztában legyünk azzal, hogy meg leszünk mi is ítélve, méghozzá a szabadság törvénye alapján. Az ítélet irgalmatlan lesz ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, aki viszont igen, az mindenkor felette áll az ítéletnek. Az Úr igen-igen irgalmas és könyörületes.

Ne legyünk személyválogatók! A személyválogatás bűn. Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet az Őt szeretőknek ígért. Akkor cselekszünk helyesen, ha betöltjük a királyi törvényt: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”

A hit, amennyiben (-)cselekedetei nincsenek, halott önmagában. A megigazuláshoz bizony (-)cselekedetekre is szükség van. Miként a test halott a lélek nélkül, ugyanígy a hit is halott (-)cselekedetek nélkül. Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.

Ne akarjunk sokan tanítók lenni, mert ezen a poszton – főleg a nyelvünkkel – sokat lehet vétkezni! Ha valaki a beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember. Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, annak a kegyessége hiábavaló, még önmagát is becsapja. A nyelv, bár kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal képes kérkedni. A nyelv: tűz, a gonoszság egész világa, telve halálos méreggel. A nyelvünk képes arra, hogy egész testünket beszennyezze és a gyehenna tüzére juttasson bennünket. (Önmaga erejével) a nyelvét senki nem tudja megfékezni.

Ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett is megtalálható. Ne rágalmazzuk egymást! Vessünk el magunktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványait is! Ne esküdjünk se égre, se földre, se más egyébre, inkább legyen a mi igenünk igen, és a mi nemünk nem! Ne panaszkodjunk egymásra, hogy el ne ítéltessünk, hiszen a bíró már az ajtó előtt áll! Türelemmel kell lennünk az Úr eljöveteléig! Erősítsük meg a szívünket, mert az Úr eljövetele közel van!

Ha olyasmit kérünk Istentől, amit Ő úgy ítél meg, hogy azt csak saját élvezetünkre kívánjuk eltékozolni (és nem mások hasznára), akkor nem hallgatja meg, és nem teljesíti a kérésünket.

Ha barátságban élünk a világgal, akkor ellenségévé válunk előbb-utóbb Istennek. Isten féltékenyen őrzi a bennünk lévő szellemét. Közeledjünk Őhozzá, és Ő is közeledni fog hozzánk! Alázzuk meg magunkat az Úr előtt, és akkor Ő felmagasztal bennünket! Az alázatosoknak kegyelmet ad. Engedelmeskedjünk hát Őneki, viszont álljunk ellen az ördögnek, és az elfut tőlünk! Isten akarata szült minket (újjá) az igazság Igéje (az Úr Jézus Krisztus) által, hogy teremtményei első zsengéi lehessünk.

Vegyünk példát a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak!
-   Ha szenved valaki közülünk, imádkozzék!

-   Ha beteg valaki közülünk, hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt a szenvedéseiből, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Hogy meggyógyuljunk, valljuk meg egymásnak bűneinket, és imádkozzunk egymásért! Nagy hatása van az igaz ember buzgó könyörgésének.

-   Ha öröme van közülünk valakinek, énekeljen dicséreteket!

Jegyezzük meg, hogy ha közülünk valaki netán eltévelyedik az igazságtól, és másvalaki megtéríti őt, akkor az, aki megtérítette őt a tévelygés útjáról, megmentette a tévelygő lelkét a haláltól, egyben sok bűnét is eltöröltette annak!

Arra biztatunk tehát, hogy minél gyakrabban íróeszközzel a kezedben és papírral magad előtt olvasd a Szentírást! Készíts jegyzeteket az olvasottakról, utólag nézd át azokat, keresd meg az összefüggéseket, vagy eleve ilyen összefüggések kutatása céljából alkalmazd az általunk javasolt módszert! Eleinte ez nagyobb odafigyelést igényel, fáradtságosabb és időigényesebb is, mint az egyszerű olvasás, de hidd el, ez a nagyobb ráfordítás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Azt írtuk, hogy időigényes. Viszont megérted Isten Igéit és akaratát! Megérted. Nemcsak megismered tehát, hanem valóban megérted, méghozzá összefüggéseiben érted meg, és maradandóan! Mert ezzel a módszerrel nem „csak” egyszerűen olvasod, hanem tanulmányozod is Isten írott Igéjét. Szánj tehát időt erre! Ráadásul ez a fajta hozzáállásod még kedvesebbé is tesz téged az Úr Jézus szemében, ezért áldásként majd meg-megnyitja az értelmedet, és megadja, hogy nagy örömet jelentsen számodra az Ő dolgaival való elmélyültebb foglalkozás.

Természetesen hasonló módon keresgélhetsz az Ószövetség könyveiben is. Nagy élményt ad, ha összefüggéseiben megérted majd a próféták Izraellel kapcsolatos, utolsó időkre vonatkozó kijelentéseit, vagy megértésre jutsz az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelével, ezeréves uralkodásával kapcsolatos kijelentésekben. Vagy ha a saját jegyzeteidből utólag visszaolvasod az ószövetségi szentek imáit, átfogóan beleláthatsz azok stílusába, szerkezetébe, felépítésébe, indítékaiba, szókincsébe, máris tanulhatsz belőlük. Ezúton is kérjük, hogy ezirányú fáradozásaidat és törekvéseidet áldja meg az Úr Jézus Krisztus!

 Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!